10. helyezés: Előnytelen külső
Az állatvilágban általában a hím kelt a külsejével feltűnést. A hímek páváskodnak, a kakasok színes, tarka tollakat viselnek, vagy bonyolult násztáncot járnak. Nálunk ezt a nő teszi, ami jól mutatja, ki a „hím” a szó szociális értelmében. A nők a vadászok, a férfi a vad. A nő külseje: alakja, arca, ruhája, sminkje olyan vadászeszközök, amilyen az ősember számára a levadászandó állatokat megtévesztő állatbőr-gúnya volt. A csúnya vagy rossz ízlésű nő kevés és soványka zsákmányt ejt, s még annak konzerválását is sokkal nehezebben végzi, mint az előnyösebb külsejűek.
![]() |
Árulkodó, ahogy az egyik nő mindig megszólja a többit: ennek vagy annak nincs melle, lógós melle van, görbe a lába, kövér, nagy a segge stb. Meglepődve tapasztaljuk, hogy még a kifejezetten jó gádzsit is leszólja a másik. Ebből oktondi férfiak arra a hamis következtetésre jutnak, hogy a nők utálják egymást. Szó sincs róla! Ez nem utálat, ez konkurenciaharc. Melyik cégtulajdonos olyan hülye, hogy a reklámspotjaiban a konkurens cég termékét fényezze?
Mindazonáltal az előnytelen külső azért kapta meg csak a legutolsó helyezést, mert a technológiai fejlődésnek köszönhetően ma már egy grizlimedvéből is lehet jó nőt varrni, csak pénz kérdése.
9. helyezés: Nem lehet saját gyereke
Ez valóban kibaszás egy nő számára, de korántsem azért, amiért az ostoba férfiak hiszik. Az aranyfényű „anyaság” annak minden szentimentalizmusával a nők által a férfiakba szuggerált mítoszok egyike. Pontosan olyan babona, mint a „szexuálisan túlfűtött nő” legendája. Ilyesmi köztudottan nem létezik. Ahogyan a szex, úgy a gyermek is eszköz csupán a nő számára, amely a férfi kizsákmányolásának lehetőségét biztosítja. Vagyis a szülés kétségtelenül fontos egy nőnek, hiszen a férfit ezzel ejti túszul, és amíg van rajta mit facsarni, zsarolni is fogja vele. A gyermek igazolja a férfi számára azt az értelmetlen szolgaságot, amelyre napról napra idomítják.
![]() |
A kérdés nagy szakértője Esther Vilar így ír: A férfi a nő majd a gyermek segítségével alibit teremt a saját rabszolgasorsának, mesterséges igazolást siralmas életének. A nő a „család” nevében örömmel veszi igénybe a férfi szolgálatait. „Elfogadja a rábízott túszokat, és azt teszi, amit a férfi óhajtott: egyre szorosabban magához láncolja és élete végéig zsarolja - a maga hasznára.”
8. helyezés: A nős férfi
A klasszikus szituáció: kiderül a csávóról, hogy minden este várja otthon egy gondos és féltékeny feleség. A vadász rájön, hogy a zsákmányt már valaki más bezsákolta. Tetézi a bajt, ha a feleség mellé még két gyerek is felsorakozik. Mivel a férfi alapjában véve hűséges, érzelmileg monogám természetű – ezért is zsarolható oly könnyen -, így fogvatartóját nem nagyon akarja otthagyni. Ezért a legtöbb esetben a szerető húzza a rövidebbet a két nő párharcából.
![]() |
Tanulság: Hölgyeim! Rabszolgákra vadászni sportszerűtlen, a tulajdonjog a burzsoá társadalom alapköve, védelmezi a közgondolkodás, az állam, az egyház valamint a férfiak szolgai természete.
7. helyezés: Elhagyják egy jobb nőért
Ugyancsak klasszikus eset: A pasi lelép egy tíz centivel magasabb (tűsarkú) és tíz kilóval könnyebb plázapicsával. Ráadásul arra hivatkozik, hogy a korábbi nője nem volt számára szellemi partner továbbá „nem értette meg őt”. Eközben az új tulajdonos nyilvánvalóan olyan ostoba, mint a segg, és érzelmileg olyan sivár, mint egy üres kültelki raktár. Csakhogy minden csávó megfordul utána.
![]() |
Mit lehet ilyenkor tenni? Miután a tulajdonából kisemmizett, szerencsétlen nő kisírta a szemét, és átrágta magát egy éjszaka alatt egy vödör jégkrémen a ribanc barátnőjével (aki őszinte empátiát tettetve mindenféle szemét, szar alaknak elhordja a csávót), kijózanodva, túltéve magát a dolgon vadászatra indul. Fajtája természetes intelligenciájával pontosan tudja, hogy a préda egy nála kevésbé vonzó gáré pasija lesz.
6. helyezés: Női főnöke van
Korábbi posztunkban (a tíz legrosszabb dolog, ami egy férfival történhet) pontosan leírtuk, hogy a női főnök falloszromboló képződmény. Ez alapján könnyen azt hihetnénk, hogy egy nőből az azonos nemű beosztott ezzel ellentétes pszichológiai hatást vált ki. Egyik nő erősíthetné a másikat, sőt példát mutathatna: "Te is csinálhatsz karriert ebben a szemét férfitársadalomban."
![]() |
Csakhogy ez kurva nagy tévedés! Ha a férfit a főnöknője már puszta létével szimbolikusan kasztrálja, akkor elmondható, hogy a női beosztottnak a petefészkeit a csiklójával együtt metszi ki. Ha tehát egészséges társadalmat akarunk, egy nő ne legyen főnök!
5. helyezés: A barátnője vagy a húga lenyúlja a pasiját
Ezt nem kell magyarázni. Mivel predátorokról van szó, minden nőnek minden nő a vetélytársa. Nők között nincs se barátság, se rokoni kapcsolat.
![]() |
Egyszer egy nő megpróbálta, milyen lehet bizalmat tanúsítani más példányok iránt. Válaszul a többi szuka a szemét kivájta, a méhét melleivel együtt amputálta, lábait térdből csonkolta, majd teát főzött neki, bedauerolta a haját, kilakkozta a körmeit és munkahelyi pletykákat súgdosott a fülébe.
4. helyezés: Anyuci kislánya marad
Ismerjük azt a nagyon nyomasztó jelenséget, amikor a férje által elhagyott, magányos anyuka a lányával „barátkozik”. Vele jár fodrászhoz meg vásárolni, és a nap huszonnégy órájában mantrázza neki a férfigyűlöletet. Tönkreteszi a lánya valamennyi párkapcsolatát, lebeszéli a szerencsétlent a felbukkanó hímneműekről, mondván, minden férfi szemét strici, és a jó anya csak meg akarja óvni szegénykét, nehogy úgy járjon, mint ő. Ezt sokszor azzal tetézi, hogy szarabbnál szarabb holmikkal lepi meg áldozatát.
![]() |
Egy szó mint száz, a kedves mama mindent elkövet, hogy a kislánya ne nőjön fel. Téved, aki azt hiszi, hogy mindezt azért teszi, mert magányos, nem tud pasit fogni, és a gyerekében látja az egyetlen vigaszát-támaszát. Ez igaz lehet egy fiúgyermek esetén, akit az anyja gyermeki státuszban tart (lásd: a tíz legszarabb dolog, ami egy férfival történhet). Az anya lányának infantilizálásával azonban a vetélytársától szabadul meg, ráadásul magát még fiatalabbnak is érezheti, ha csak kislánya van, nem felnőtt gyereke. Mint amikor a komplexusos-önbizalomhiányos női fodrász ösztönösen, de módszeresen elbassza a hölgyvendégei frizuráját. Csakhogy a fodrászt le lehet cserélni, az anyát meg nem.
3. helyezés: Elkúrják az esküvőjét
Megsavanyodott a túrótorta, elromlott a hűtőgép, a nagybácsi bebaszva lerántja a terítéket, a menyasszony kölcsönzött ruhájára ráborul a marhapörkölt, lehet kalkulálni, hogy legalább a kár egy része kijön-e a menyasszonytánc bevételéből. A vőlegény eltűnik, kínos a várakozás, aztán kiderül, hogy az egyik koszorúslánnyal kúr a vécében. Megjön a hír, hogy a nászútnak lőttek, mert az utazási iroda csődbe ment, de a pénzt nem kapják vissza. És így tovább. Vígjátékokból ismerjük az ilyesmit, és röhögünk rajta, noha a valóságban ez egyike a legnagyobb tragédiáknak egy nő számára.
![]() |
Közkeletű bölcsesség: a férfi feleséget akar, a nő esküvőt. A legtöbb nőstény az úgynevezett „komoly kapcsolatra” gyúr, ami azt jelenti, hogy elkap egy balekot, aki hajlandó dolgozni és költeni rá, aki társadalmi státuszt és védelmet jelent a számára. Ennek győzelmi tora az esküvő, a legnagyobb esemény a nő életében. Az esküvővel kapcsolatban a kötelező mellékmondat: "ez az én estém, tökéletesnek kell lennie". Ha elbasszák, az egyszerre sorscsapás és rossz ómen.
2. helyezés: A kamus csávó
A cím félrevezető. Nem arról van szó, hogy a csávó kamuzik. Egy nőnek ez soha nem akkora probléma, mint mutatni szokta. A csávók esetlen, átlátszó, gyerekes hazugságai sokkal inkább szolgálnak jó ürügy gyanánt a kézben tartásukhoz, esetleg ahhoz, hogy kidobják őket, ha a nő jobbat talál magának. Itt tehát nem erről van szó, hanem arról, amikor maga a csávó a kamu. Amikor például a vőlegényről hirtelen kiderül, hogy egy csóró senki. A limót a haverok kölcsönözték, a Rolexnek látszó óra egy kairói trafikból származik, a Pierre Cardin öltöny meg leesett a teherautóról, úgyhogy van a Hugo Bossból is kettő.
![]() |
Egy nőnek ez sokkal nagyobb csapás, mintha naponta csalná őt a pasija. De még a nős férfinél is nagyobb, hiszen van rá példa, hogy a lelkiismeretfurdalástól gyötört szerető mindenfélével elhalmozza kedvesét. A pénztelenségre azonban nincs gyógyír. Ráadásul elképesztően frusztráló egy vérbeli vadász számára, amikor belengetik neki a nagy trófeát, amiről aztán kiderül, hogy egy céllövöldés szar. Olyasmi lehet ez, mint amikor a szomjazó a sivatagban egy kúthoz ér, amiről kiderül, hogy kiszáradt.
1. helyezés: Ő tartja el a pasiját
Az ismert mondás szerint az álomvőlegény 80/42/70, azaz nyolcvan éves, negyvenkét fokos lázzal fekszik a kórházban, és a bankban hetven millió várja az ifjú özvegyet. Ennek ellentéte a nő végzete: a sármos, nagy dumás, jóképű és jó testű csávó, akinek se lakása, se kocsija, csak adósságai, és aki ráköltözik a gádzsira, nem hajlandó dolgozni, viszont mindenféle nagyszabású irreális tervvel eteti.
![]() |
A nő persze reménykedik, hogy majd csak beérik a vetés, de tudat alatt érzi, hogy ez a nap sosem jön el. Eközben dolgozni kényszerül kettőjük helyett is, ennek következtében önmagát nem tudja kiteljesíteni, sőt, lassan leamortizálódik, amit persze a pasija folyton az orra alá dörgöl, és ezzel zsarolja. "Szar nő lettél, de én szeretlek!" A nő lebénul, kilépni nem tud, mert eluralkodik rajta a félelemmel vegyes kivagyiság. A pompás hím ugyanis státuszszimbólum, amiért nőtársai irigylik, minthogy nem tudják, hogy élősködőről van szó. A kiszolgáló és egyben kiszolgáltatott nő önbizalma megcsappan, retteg, hogy nem tud még egy ilyen jó pasit szerezni. Így válik a nemi programja alapján született kizsákmányolóból nyomorult kizsákmányolt, vadászból préda. Ennél nincs lejjebb.
Utószó
Talán sokakban fölvetődik, hogy miért nem szerepel listánkon a szexualitással kapcsolatos problémák egyike sem. A válasz egyszerű. A nőket ez igazából nem érdekli. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis a nők nem szeretik a szexet, az csak eszköz a számukra egzisztenciájuk megteremtéséhez. Egy nagy farkú kúrógép birtoklásának egyetlen előnye, hogy legyen mivel dicsekedni a barátnőknek. Teljesen mindegy, hogy a férj vagy élettárs buzi, mikroszkopikus péniszű vagy impotens, ha elég jól szituált ahhoz, hogy biztosítsa a nő státuszát, és ellássa mindennel. A nő még jobban is jár, mert ilyen férj mellett nem kell megjátszott orgazmusokat produkálnia, ami köztudottan fárasztó és unalmas rutin. Alibifeleségnek lenni kényelmes és kifizetődő.
![]() |
Ezért nem szerepel az sem a kellemetlenségek listáján, amikor rájön a nőstény, hogy leszbikus. Ez egy nőnek egyáltalán nem jelent olyan krízist, mint egy férfi számára. Két nő egymás pinájával úgy játszik, mint a sajátjával. Úgyhogy maradjunk meg a nők valódi, komoly problémáinál!
Az utolsó 100 komment: