Puzsér:
A kultúrnépek és a barbárság közti kulturális különbséget jól mutatja a szarás körülményrendszere. A civilizált ember nem képzeli azt, hogy bármikor menekülnie kell. Biztonságos falak veszik körül, mert mielőtt még szarnia kellett, keményen dolgozott. A barbár pottyant. Guggol, céloz, végez, elsiet. De vajon hova olyan sietős? Kihűl az ágy? Elfogy a kevert? Elviszik Szvetlánát a sarokról?
A civilizált ember számára a szarás a jól megérdemelt pihenés fénypontja. Kedvére egybekötheti számos másodlagos tevékenységgel. Olvas. Gyerekként képregényt, kamaszkorában pornóújságot, felnőtt fejjel napilapot, öregségére könyvet. A klozet örök menedék. Ifjúkorban a civilizált ember a szülők zaklatása és a kisöccs kiváncsi tekintete elől bújik ide recskázni. Az iskolában itt szívja el az első cigarettáit, később itt dugja a nőit. A munkahelyen ide menekül a termelési kényszer elől. Ha szórakozni támad kedve, itt szippantja föl a kokaint a kultúrember a részeg kurvájával együtt. A végső üldözetetés során ide búvik, akárcsak Tóth az őrnagy elől. És ha végül a budin éri a halál, a hozzátartozók így konstatálják: "Szerencsés ember."
A civilizált ember wc-je szemben a barbáréval megőrzött egy csipetnyi szakralitást. Az otthon szentélye, az ágy mellett a másik nagy centrális erőtér. A kultúrember otthon van a wc-n. Nem kell attól tartania, hogy a széjjelspriccelt húgyban megcsúszik a lába és az ásóval vájt szarosgödörbe zuhan. A kultúrember számára a szarás nem kellemetlen kötelesség, amin jobb mielőbb túlesni, hanem lehetőség, hogy életének egy alapvető aktusát a maga teljességében élvezze ki.
Csokonai - Óda az árnyékszékhez
Kis szék! menynek nevét nem emlegetjük,
Ha tudjuk a policiát,
Vagy mellé mindenkor vigyázva vetjük
A tisztes salvavenniát.
De akit mégis megkeres napjába
A legszorosb órába is,
S ájulás nélkül bűzölget magába
a legfinnyásabb dáma is.
Mindennap a te oltárodra tészi
Természet áldozatjait
E nagy világnak galántabb részi,
S temjénét felbocsátja itt.
Oly bálvány vagy te, melynek a királyok
Trédet, fejet görbítenek,
És akit ők, csak áldást nyújts reájok,
Hajadon-farral süvegelnek.
Oly hív is vagy, hogy a te széked
Előtt minden nap megjelen
A nagy szemérmű szűz apáca, s néked
Magát mutatja meztelen.
Mint isntennek trónusán a mennyen
Nagy gőggel űl a bölcs, terád
Büszkén tekint le és durrantja fennyen
A zúgó mennydörgést alád.
Te vagy példája a trónusnak sokba;
Mert annyi milliók közül
Terajtad is, miként a trónusba,
Egyszerre egynél több nem ül.
Te vagy, melynél több pompa s étikette
Mint a trónus körül vagyon:
Mert melyik trónus az melynek mellette
Udvarlának oly nagyon?
De abba méltó tégedet becsülni
Minden szagos székek felett,
Hogy a trónusba sokszor terhes ülni,
Te még könnyítesz a’ helyett.
Ajánlod kebled a test ösztönétől
Nyomott embernek szívesen,
S az emberség legsúlyosabb terhétől
Magad feloldod édesen.
Nagy lélek, kis lélek búcsúdat járja,
Ha lépszorúlás bántja őt;
Teáltalad lehiggad lelke sárja,
Mely rá vastag ködburkot szőtt.
Mely sok csudádat szemléljük napjába!
Ím hozzád sok szegény beteg,
Mint a nyavalygó moslemin Mekkéba,
Tolul, hogy őtet gyógyítsd meg.
Áldásnak széke vagy te, s áldozatját
Hiába nem találja ki
A patiens, mert régi állapotját
Tetőled érte megnyeri.
FAM:
Édes fiam! Azt ne magyarázd már, hogy jó meghalni a klozeton! Láttad te a Missouri fejvadászt? Amikor Marlon Brando kilövi a csávót a wc-n? Ő is biztonságban érezte magát. Ugyanez történik a Clint Eastwood filmben, az Unforgivenben is, amikor a srác kilövi azt a szerencsétlent a klozeton. Álságos biztonság az ilyen!
Egy indiánnal ilyesmi sose fordulhatott volna elő. Nehogy azt hidd, hogy attól, mert az indián harcos csak úgy odapottyant, még ne lenne szarási kultúrájuk! Ha nem jár hadiösvényen, spirituálisabban és filozofikusabban szarik, mint az általad kultúrembernek nevezett sápadtarcú. Látszik, hogy nem vagy járatos az antropológiában. Olvasd csak el, mit mond Sánta Őz, az öreg sziú sámán világhírűvé lett könyvében:.”Néha az az érzésem, még a mi nyomorúságos kátránypapír viskóink is jobbak, mint a ti luxusszállóitok. Végül is az, ha csillagfényes téli éjszakán harminc métert kell megtenned sárban vagy hóban, hogy eljuss a budihoz, mégiscsak valami kis kapcsolat a természettel. Vagy nyáron, vidéken, ahol nyitva hagyhatod a vécé ajtaját, és nyugodtan elüldögélhetsz, hallgathatod, hogy zümmögnek a rovarok, a nap kellemesen melenget, mert sugarai átsütnek a vékony falemezen; nektek már nincsenek effajta örömeitek.”
Édes jó fiam, etológiából is elégtelen, tudhatnád, hogy az állatok nem csak úgy szarnak és húgyoznak, amikor kedvük tartja, ugyanis így jelölik meg a területüket, hiszen náluk a szarás olyan, mint nálunk a gondolkodás. Szimbólumot teremtenek. A civilizált ember a sterilitásból kultuszt űz, és azzal, hogy elnyomja a húgy- és szarszagot, lefojtja saját érzéki énjét, becsapja magát, aztán vakon tapogatózik, akárcsak Ödipusz, aki a saját szemét vájta ki. A szar vízzel való lehúzása jól szimbolizálja a kultúrember viszonyát saját mocskához: nem bírja el a vele való együttélést, ezért megrántja a szellem vécéláncát és a tudattalanba fojtja. Még a rokokó idején is mentálisan egészségesebbek voltunk. Egyetlen márki vagy gróf sem zavartatta magát, amikor szarnia kellett, simán odakulázott a versailles-i palota tükörtermének a sarkába. Fel is lendült az illatszergyártás! Pafüm, kölni, balzsam, rizspor. Mi a civilizáció, ha nem ez?
Utolsó kommentek