Igen nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor a rendszerváltás utáni Magyarország tíz legocsmányabb eseményét próbáltuk rangsorolni, hiszen a Harmadik Köztársaság teljes története nem más, mint ocsmány pillanatok feszes sorozata. Gyalázatos volt a kikiáltása, annak körülményei éppúgy, mint két évtizedes vegetálása, és ahhoz méltó minapi kimúlása. Egy húsz év alatt felhalmozódott szarkupacból nagyon nehéz kiválasztani a tíz legundorítóbb kuladarabot, már csak azért is, mert azok – természetüknek megfelelően – egymáshoz tapadva képeznek szerves egységet. Minden disznóság összefügg minden disznósággal, minden gazemberség oka vagy következménye egy másik gazemberségnek.

Munkánkat némileg megkönnyítette, hogy momentumokat, eseményeket, ügyeket, és nem hosszan tartó folyamatokat kellett kiválasztanunk. Így kapásból elsiklunk Magyarország eladósítása, kiárusítása, széthordása, a társadalom szétzüllesztése és a kultúra felszámolása felett. Ezek csak áttételesen, egy-egy jelentős eseményhez kötődve jelenhetnek meg listánkon. Továbbá a lista nem csak mocskossági, de kínossági, cikiségi rangsor is. Hosszú vitáink után született meg az alábbi lista, mely egyúttal a Harmadik Köztársaság húsz évének tíz legjellemzőbb, legemblematikusabb pillanata is.

10. helyezés: 2012 - Schmitt Pál doktorija

Különösebben nem kell magyarázni ezt az eseményt, publicisztikák áradata született róla. Annyit azért érdemes megemlíteni, hogy a köztársasági elnöki székbe beültetett írástudatlan sportdiplomata a rendszerváltást megelőzően is mindent megcsinált, amit mondtak neki, mindent aláírt, amit elétettek. Így az államszocialista MOB főtitkáraként aláírásával járult hozzá ahhoz, hogy - szemben a lenézett románokkal - Magyarország a Szovjetunió engedelmes csatlósaként bojkottálta a los angelesi olimpiát, és a magyar sportolóknak - akiknek köztudottan mindig is nagy jótevője volt - aranyérem helyett egy nagy vörös lófasz jusson a seggükbe. 

Miért a tizedik ez a sokak által világbotránynak kikiáltott ügy? Mert alapvetően pitiáner, főleg a többihez képest. Inkább szimbolikus, mintsem jelentős. Mindenesetre, bár a Fidesz - amikor a köztársasági elnöki székbe ültette - ugyanúgy nem tudhatott Schmitt kamudoktorijáról, mint a magyar társadalom, nagy elégtételt érzünk, hogy az első számú közjogi intézményt ezzel a marionettbohóccal meggyalázó Orbán végre megehette, amit főzött.

9. helyezés: 2006 - a szlovák terroristákkal való riogatás

2006 márciusában Gyurcsány bejelentette, hogy szlovák terroristák a választási nagygyűléseken robbantásokat terveznek a „magyarországi helyzet destabilizálására”. Ezért aztán a március 15-i ünneplést elképesztő rendőri készültség mellett tartották meg: kordont emeltek, ahova csak a kormány által meghívott embereket engedték be, a Nemzeti Múzeum tetején mesterlövészek pásztázták az utcákat. Gyurcsány viszont kisiskolásokkal vette körül magát, biztos, ami biztos, ha tényleg robbantanak, magával visz közülük párat a halálba. (Nehéz nem asszociálni Stephen King regényére, a Holtsávra, ahol a gátlástalan és hatalomvágyó Greg Stillson választási gyűlésén emel maga elé egy gyereket, amikor a főhős rálő.) Ugyanígy az április elsejére és másodára bejelentett nagygyűléseket is hatalmas rendőri jelenlét mellett, keringő helikopterek társaságában tartották meg. A nyilvánvaló cél a Fidesz nagygyűlésének megakadályozása volt, ami sikerült is. Később, az őszi önkormányzati választási kampány idején is előjöttek a terrorveszéllyel a szeptember 23-i, Hősök terére tervezett nagygyűlés megakadályozására, amely gyűlését aztán a Fidesz az időközben kitört zavargások miatt nem tartotta meg.

Ki látott már szlovák terroristát?! A szlovák terrorszervezet nyilvánvalóan kifejezetten a 2006 március 15-i rendezvények széjjelzilálására létesült, hiszen korábbi akciójuk nem volt. A magyar hatóságok gyors és határozott intézkedéssorozatától azonban alighanem annyira visszarettentek, hogy azonnal feloszlottak, lévén azóta se csaptak le sehol. A szánalmas hazudozás ötletét nyilván az évekkel korábbi alvilági leszámolássorozat, ezen belül is az Aranykéz utcai robbantás adhatta, mivel akkor merült fel, hogy az elkövetők szlovákok lehettek.

8. helyezés: 1998 - a megfigyelési ügy

Orbán 1998-as hatalomrakerülését követően hirtelen azzal vádolta meg elődje, Horn Gyula kormányát, hogy huszonhét fideszes parlamenti képviselőt a titkosszolgálatok bevonásával közpénzből, törvénytelenül figyeltetett meg. A vád csak annyira volt súlyos, mint a Watergate-ügyben, amibe maga trükkös Dick is belebukott, úgyhogy elég nagy port kavart a bejelentés. A fél ország azt várta, hogy most lesz vége az MSZP-nek egyszer és mindenkorra, de a bizonyítékok csak késtek és késtek, mígnem az egész ügy annyira elsikkadt, hogy két Happy End Kft.-zés és egy Ezüsthajózás között se került már szóba.

Nyilvánvaló, hogy a Fidesz egy gátlástalan hazugsággal rágalmazta meg politikai ellenfelét, annyira ész nélkül, amennyire csak az a hülyegyerek viselkedik, aki másfél órás sorbanállás után végre bejut a Vidámparkba, és azt hiszi, hogy itt bent már mindent lehet. A hatalmi mámor és az agyatlan gátlástalanság bizarr megnyilvánulása volt ez az eset, ami semmiképpen sem volt jó antré a fiatal kormányfő részéről.

7. helyezés: 1990 - a taxisblokád

A III. Magyar Köztársaság gyermekkora, az „első szabadon választott parlament, első szabadon választott kormánya” túllépve hatáskörét, diktatórikusan benzinárat próbált emelni, aminek következtében több ezer taxis és fuvarozó három kerek napra CB rádiójukon megszerveződve, pillanatok alatt megbénította Budapest és számos vidéki város közlekedését. Ez alatt a három nap alatt csak mentők, tűzoltók, és a kivonulóban lévő szovjet csapatok közlekedhettek, de a főváros egyes hídjain még gyalogosan se lehetett átmenni. A tüntetésnek persze csak az ürügye volt a korábbinál nem is sokkal magasabb új benzinár. Valójában az ellenzékbe került SZDSZ próbálta ezzel a puccsal megbuktatni az MDF vezette kormányt, ami azért is gyalázatos, mert később ez a párt lett minden törvényes(!) utcai megmozdulás első számú ellensége, ("A bölcs magyar ember nem tüntet, nem sztrájkol a megszorítások ellen, mert tudja, hogy ez az ország hosszabb távú érdeke.", "A politika helye nem az utcán van, hanem a Parlamentben." stb.)

Persze a kormány se volt a helyzet magaslatán, például nem nagyon hitte el, hogy ő a kormány, ezért karizmátlan volt ahhoz, hogy rendet csináljon, és a hidat elálló taxikat a Dunába tolja, továbbá az akkori belügyér, a néhai Horváth Balázs nem kissé bebaszva küldte haza a rendre hivatkozva a taxisok ellen az utcára vonuló kormánypárti tüntetőket, miközben majdnem kizuhant a parlament ablakából. Ha valami jól kifejezi nemcsak az ország, hanem az Antall-kormány állapotát is, akkor ez a pillanat mindenképp.

6. helyezés: 2002 - Medgyessy Péter, a D-209-es ügynök

2002 nyarán, hivatalba lépése után alig három héttel a Magyar Nemzet egy dokumentum alapján nyilvánosságra hozta, hogy a magyar miniszterelnök SZT (szigorúan titkos) tiszt volt, ami valahogy kimaradt az önéletrajzából. Nyilván nem érdekli az ország népét, hogy a választás során kire bízza a kormányt. Medgyessy először tagadott, aztán pedig azzal védekezett, hogy kémelhárítóként az ország érdekében tevékenykedett, főleg gazdasági területen, így többek között neki is köszönhető volt, hogy - szembeszállva a Szovjetunióval(!!!) -, Magyarországot felvették az IMF-be. Medgyessy úgy érvelt, mint Talleyrand, aki ugyebár minden rendszert és uralkodót kiszolgált, és amikor ezt valaki szemére vetette, azzal vágott vissza, hogy ő nem holmi királyokat, császárokat vagy kormányokat, hanem mindvégig Franciaországot szolgálta. Medgyessy, aki ugyebár francia műveltséggel bír, nyilván innen vette a riposzt ötletét, miközben SZT-tisztként nyilvánvalóan inkább a kollégáiról jelentett a szovjeteknek. Az SZDSZ először pattogni kezdett, hogy eddig és nem tovább, ők azonnal kilépnek a kormányból, ha Medgyessy nem mond le, aztán természetesen maradtak a jó akolmelegben mint addig és azóta oly sokszor.

Jellemző, hogy a joviális alkalmatlanságával az ország bizalmát kivívó miniszterelnöknek mégsem emiatt kellett távoznia, de még csak azért sem, mert egyedüli miniszterelnökként teljesítette a választási ígéreteit, amivel csődbe vitte az országot, hanem azért, mert saját tanácsadója, az akkori ifjúsági és sportminiszter egy óvatlan pillanatban hátba döfte.

5. helyezés: 2004 - népszavazás a magyar állampolgárságról

Nem kétséges, hogy a trianoni országfeldarabolás a mohácsi vésszel, a berni döntővel és Friderikusz Sándor show-műsoraival együtt nagyon sokáig a magyar történelem legnagyobb csapásai közt fog szerepelni. Máig két részre osztja a társadalmat: azokra, akiknek fájó és tátongó seb, és azokra, akik szerint akinek fáj, az nyilas. Trianon után bő húsz évig délibábosan visszacsinálni próbáltuk, majd negyven évig letagadni, hogy megtörtént. Ez egy kis Don-kanyarral és szovjet megszállással fűszerezve nem a legjobb alap arra, hogy egészséges viszonyulást alakítsunk ki a határokon túli magyarok kérdésével kapcsolatban.

Ami ez után történt, az csupán annyi volt, hogy ezeket a szégyenletes érzéseket a pártpolitika szintjére emelték. Az addig ismert megoszlás immáron így szólt: akinek nem fáj, az MSZP-s, aki irredenta, az Fideszes, aki pedig románozik, az maga Gyurcsány Ferenc. Igaz, ő ebben sem kispályás, mindjárt 23 milliót vert rá az egyszeri kocsmai románozóra. Idézni mégsem őt, hanem a Parlamentbe többször is SZDSZ-es színekben bejutott MSZP-s képviselőt, Kuncze Gábort érdemes igazán, aki a szocialistákhoz hasonlóan felelőtlen és a magyarok közé éket verő eseményként nyilatkozott a népszavazásról. Amely népszavazás egyébként - az igenek hajszálnyi fölényével -  eredménytelen volt, és ezzel sajnos a legőszintébben fejezte ki a kérdéshez való valós magyarországi viszonyulást.A rendszerváltás után a baloldal inkább csak kussolt, a jobboldal pedig a saját hasznát nézve haknizni járt Erdélybe, hogy ott egy-egy megszólalásával ártson egy kicsit az ottani magyaroknak, majd elégedetten hazautazzon. Közben a tapló kádárista polgár pártállástól függetlenül románozta le a hozzánk tévedő erdélyi magyarokat, csak hogy végre megtanulják, milyen is az itt magyarnak lenni. Ebbe a szellemi posványba dobta be az akkor már mindenkinek kínos Magyarok Világszövetsége a követ, hogy népszavazáson döntsenek a magyar állampolgárok arról, hogy ezt a kivételesen értékes állampolgári címet megkaphatják-e az egyszer ettől már megfosztottak vagy leszármazottaik.

4. helyezés: 2000 - az olajszőkítési ügy vége

1991 és 1999 (!) között tüzelőolajból némi kotyvasztással (ferrocénnel való színesítéssel, ún. „szőkítéssel”) dízelolajnak kinéző üzemanyagot állítottak elő és adtak el tömegével, hazavágva ezzel az autókat és az államot egyaránt. Az olajszőkítés a III. Köztársaság legnagyobb biznisze volt: többszázmilliárd forinttal kurtította meg az államkasszát. A bulit követően mintegy 4300 bűncselekmény (hamisítás, csempészet, vámorgazdaság) bizonyítéka látott napvilágot. A perbe fogott 340 vádlott többségét börtönbüntetésre ítélték, de a főbűnösöket természetesen máig nem találják.

Nos, ezt próbálta Pallag László, kisgazda parlamenti képviselő felgöngyölíteni, és az általa vezetett parlamenti vizsgálóbizottság úgy találta, hogy három(!) parlamenti párt valamint számos magas rangú politikus és rendőrtiszt volt bűnrészes az olajszőkítésben. A sztori menete innentől (is) kísértetiesen emlékeztet a hetvenes évekbeli olasz maffiafilmek forgatókönyveire: a képviselőt, Pallagot beperelték, meghurcolták, és örülhetett, hogy megúszta ép bőrrel. Rosszabbul járt az egyik nyomozótiszt, bizonyos Karancsi százados, akit nemcsak meghurcoltak és kirúgtak, de jól el is vertek.

3. helyezés: 1994 - az MSZP-SZDSZ koalíció

Minden rossz forrása, a III. Köztársaság ősbűne. A radikális liberális párt, amely a rendszerváltás idején az antikommunizmus legfőbb zászlóhordozója volt, 1994-ben hirtelen koalícióra lépett az ősellenséggel. Miért? Mert beszartak Csurka István dolgozatától és belemenekültek az MSZP-vel a Demokratikus Chartába a "barna eső" és Király B. Izabella három skinhead unokaöccse elől, másszóval a holokausztsérültségük győzött minden antibolsevizmusuk fölött. Emellett logikus magyarázat, hogy hasonló gazdasági elképzeléseik voltak, mint a szocialisták(!)nak, azaz mindketten neoliberális vadkapitalisták voltak a protekcionista erős államot óhajtó jobboldallal szemben.

Közvélemény-kutatók felmérése szerint a rendszerváltó SZDSZ szavazóinak száma kb. harmadára esett vissza a koalíció hatására, az elpártolt szavazók jelentős része nagyon hamar a MIÉP-nél keresett vigasztalást öblös hangú komcsi-kurvaanyázás formájában.

2. helyezés: 2006 – az őszödi beszéd

Gyurcsány Ferenc 2006 május 26-án, egy hónappal a választási győzelem után az MSZP frakció zárt balatonőszödi ülésén, záróbeszédében, amelyben a bevezetendő reformok mellett érvelt mondta el mára legendává nemesült sorait, miszerint: „Elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. (…) Jöttek páran, akik nem szarakodtak azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország.” A fél évvel később, rejtélyes körülmények közt kiszivárgott beszédből kiderült, hogy Gyurcsány és fél tucat haverja a választások előtt nem csak az EU, a Parlament és az ország népe elől titkolták el a költségvetési hiány és az államadósság mértékét, hanem saját frakciójuk elől is. Az MSZP önérzetesnek nem mondható képviselői mindezt kedélyesen hallgatták jókat röhögcsélve Gyurcsány poénjain, majd megtapsolva a szónokot.

A balliberális értelmiség az őszödi beszédet aztán igazságbeszédként, a politika megújulásának ígéreteként próbálta az arra kapható pár ezer nyugdíjasnak eladni. Nem zavarta őket, hogy Gyurcsány csakis a választás megnyerése után és akkor is csupán saját frakciója előtt lett töredelmesen őszinte. Mindenesetre az őszödi beszéd zavargásokba torkolló tüntetésekhez, és a hazai szélsőjobb addig sosem tapasztalt megerősödéséhez vezetett, de ennek köszönhető a Fidesz 2010-es kétharmados győzelme is.

1. helyezés: 2006 – a rendőrattak

Mint ismeretes, 2006 október 23-án, a REBISZ emberei azonosító jelzés nélkül levadásztak mindenkit, aki arra járt. Agyba-főbe verték, gumilövedékkel kilőtték a szemét, könnygázzal fojtogatták. A rendőrök még a környékbeli szórakozóhelyekre is bementek áldozatok után kutatni. Mindezt azután, hogy a kormány közcélú hirdetések garmadájában hívta ki az utcára, közös ünneplésre az ország polgárait. Mintha azért hívnék valakit vendégségbe, hogy fejbe basszam a borosüveggel a vacsorán. Arról nem is szólva, milyen irritáló, ha a saját adónkból vernek meg minket. Az már csak hab volt a tortán, hogy a később a főpolgármestertől Pro Urbe díjat átvevő Gergényi rendőrkapitány nem ismerte fel a jelzés nélküli támadók által használt és a monitoron premier plánban látszó "vipera" nevű tiltott fegyvert.

Miért ez az esemény nyerte el listánk első helyét? Mert a III. Köztársaság szégyenteljes húsz évének ez volt méltó betetőzése, és egyben vége is.

Mindehhez még annyit tehetünk hozzá, hogy jelképes, ahogyan Orbán Viktor egy tollvonással eltörölte a "köztársaság" megnevezést, és Magyarországra változtatta az ország hivatalos nevét. Jelenleg már nem beszélhetünk a III. Köztársaságról, inkább az azt követő természetes bonapartizmusról. Schmitt doktorija tulajdonképp a szimbolikus befejezés, a tényleges már 2006 őszén lezajlott.